Írta: Kecskeméti Zsuzsa

Ha szerencsém van, már legalább bugyi van rajta

Kisgyerekes anyukának lenni többek között azért jó, mert olyan élményekben lehet részem, mintha egy burleszkfilm főhőse lennék.

A reggel a kedvencem, mikor 7.45-re be kell érnem az iskolába, de előtte még Lillát el kell juttatnom a város másik végén lévő óvodába, aztán tűz vissza.

Na, az én tündér, morzsafej gyermekem óriási érzékkel teszi próbára türelmemet és humorérzékemet.

A reggeli öltözés noszogatása mintha nem is neki szólna. Lackóm általában hamarabb indul, tehát ő ebből ügyesen kimarad. Szóval Lillával ez egy élmény: én már rég felkeltem, őt is felkeltettem, reggelit csináltam, megkávéztam, megetettem a macskát, elindítottam a mosógépet vagy éppen kiterítettem a ruhát, felöltöztem, állok rajtra készen, magassarkúban, kisminkelve.

Lilla ezalatt a következő verziókban kerül elő: először nem is kerül elő, mert ügyesen elbújik valamelyikünk ágyneműjében, és vissza is szunyókál, tehát én találomra cibálom le az ágyakról a paplanokat, hátha alatta van . Szerencsére azért minden reggel meglesz.

A rucija általában ki van készítve. Mikor 12 percet üldögélt az ágya szélén, és én kínomban már leveszem róla a pizsit, pucéron feláll, a legnagyobb lelki nyugalomban elindul a mosdóba. A WC-n megoszt velünk egy kis reggeli halandzsa nyelvű áriát, majd még mindig pucéron – esetenként egy zokniban – átvonszolja magát fogat mosni.  
Itt közli velem, szinte minden nap, hogy mégsem kezd hozzá, hiszen még nem reggelizett, és hülyeség reggeli előtt fogat mosni, mert utána kell. Mindegy mit mondok, elindul reggelizni. Közben felfedezi, hogy van macskánk, és labdázik vele néhány percet, majd komótosan, még mindig zokniban leül reggelizni. Kb. itt szokta felfedezni, hogy a konyhából mesét is lehet nézni – reggel, mikor pont ráérünk erre, ugyebár –, és már kapcsolja is a tévét. Nem tudom megakadályozni, mert ekkor általában a legnagyobb iramban készülök. A hangra azért előbb-utóbb beesek a nappaliba, ahol a gyermekem – ha szerencsém van, már legalább bugyi van rajta – álldigál az asztal (tehát a reggeli) és a tévé között, és agymosást ad saját magának. Nem is látja szerintem a tévét, csak megnyitja az elméjét, és adjad neki.

Na, itt én: tévé ki, gyerek asztalhoz, legalább két ruhadarab rácibálása evés közben, ha elérem a fésűjét, akkor még a frizura projekt is beindul. Ellátom a maradék feladatok listájával – vegyél nadrágot, pulcsit, cipőt, fésüld ki a hajad, ha befejezted a reggelit, és gyere ki, befonom –, majd futás vissza készülődni.

Lillát mindez nem annyira zavarja, talán a fésülködés zökkenti ki kicsit hihetetlen nyugalmából. Tehát én rohangálok tovább, és időnként átkiabálok neki:

„Öltözöl, kicsim? Kész vagy, Lilla? Gyere Morzsikám, megfésüllek!” – Persze se válasz, se gyerek. Pár perc múlva kirohanok megnézni, általában nagyon halkan szól a tévé – mert visszakapcsolta, nem hülye, csak gyerek –, ő áll a szoba közepén nadrág nélkül, és nézi. Hallja, hogy jövök, erre felém se nézve leül, és húzgálja magára a ruhákat, velem pedig közli, hogy „öltözök, már reggeliztem”.

Na, erre nincs mit mondani. Odahordok minden ruhát, legalább felveszi – reménykedem minden reggel. Aztán eljön a perc, mikor kész vagyok, megyek érte. Ő úgy ül félig a nadrágba dugott lábbal, ahogy 5 perce ott hagytam.
Itt már nem is annyira vicces, mert már indulni kellene, de tudom, most jön a java. Tévé ki, „öltözzazonnalvagyígyviszlekmabugyibanmeglátod” ukász kiadva. Befejezem a frizura projektet, persze sietünk, tehát húzom a haját, de kb. 5 perc, és kész vagyunk. Én már csapzott a rohanástól, pedig még ki sem léptünk. Na, most jön az „ölelő projekt”, azaz mit viszek ma alváshoz az oviba ölelőnek. Általában a soha nem használt, a legmagasabb polc tetején röhögő plüssre esik a választás, tehát még vissza kell mennem, mert nem éri el.

A macska már izgatott, mert sikerült a tervezett indulás idejére elterelni a figyelmét, de már lekéstük a lehetőséget, tehát ő is ott sorakozik az ajtónál, hogy menne valahova. De hogy hova, ezt sosem értem. Egyébként a másik érdekes szokása, ha csörög a kulcs a zárban, ő szalad az ajtóhoz. Gondolom, vár valakit. Szinte minden reggel sikerül kiszöknie a folyosóra, ami kulcsra van zárva, tehát nem egy nagy kirándulás, de neki elengedhetetlen.
Szóval már cuccal, felöltözve kimegyünk, de Micike is jön, tehát őt vissza kell juttatni a lakásba. Lilla ekkor tér magához, a macska után iramodik. Nekem általában tele mindkét kezem, azt lepakolom az ajtó elé: laptop, pótruha, ölelő, táska, mazsorettbot stb. Várom az eredményt.

Általában egy-két percig kergetőznek. Ha elég ügyesek, a folyosó végén lévő egyetlen növényt, egy mérgező diffenbachiát is fel tudnak borítani.

Ez azért remek, mert Mici, a kamikaze azonnal enni kezdi a letört leveleket. Lilla igyekszik megmenteni, tehát Mici őt is megkóstolja szívesen.

A folyosón felborult virág, kiszóródott vizes föld, macska, gyerek, az összes napi cuccunk és én. A virágot felállítom, macskát felnyalábolom, bedobom, és igyekszem hamarabb bezárni az ajtót, mint ahogy ő kijön, összeszedem az összes cuccomat, a gyereket, aki általában a még önmagában is futkorászik tovább. És ekkor elindulunk végre. Hihetetlen.

Azért van még néhány extra aduja a gyereknek, ezt a legtöbbször az óvoda előtt a parkolóban dobja be, 7.30 körül:

– Jaj, anya elfelejtettem, hogy hozni kell szőlőt az oviba, mert szüreti ünnepség van.
– Mikor?
– Ma.

Vagy:
– Anya, lehet hozni virágot, és elültetjük.
– Milyen virágot? Muskátli jó lesz?
– Persze. Hoztál?

Vagy:
– Jaj fenn hagytam az ölelőmet, vagyis otthon. Bocsi! – és mosolyog.

A kedvencem:
– Anya, nem az én óvó nénim van itt.
– Nem baj, játszol egy kicsit, és már itt is lesz.
– Jó – hatásszünet –, te is gyere, van LEGÓ.

Kecskeméti Zsuzsa tárcája a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok ,,Olvassunk tárcát!" című rendezvényén hangzott el Nyíregyházán, 2019. június 14-én. Fotó: Kazai Béla.